Egy kis közlemény hozzátok. Lassan másfél éve nem írtam semmit a blogba... Se azt, hogy mi van velem, se azt, hogy mi lesz a blog jövője, lesz-e folytatás, esetleg nem... Ez alatt a másfél év kihagyás után véget értek a nehézségeim (egy időre...). Ebben nagy szerepet játszott a felvételi, az érzelmi állapotom, mennyire van ihletem és mennyire van kedvem írni, és egyéb más dolgok, amiket nem írok le, mert csak kifogások. Kifogások, mert ha akartam volna, lehetett volna kedvem, ihletem, időm is. De lusta dög voltam. Végre mindet leküzdöttem (Igen, még a lustaságot is) és folytatnám is a blogot. Bár már nem vagyok directioner, akkor sem utálom az One Directiont, és nem válok meg emiatt a szeretett blogomtól.
Voltak dolgok, melyekbe bele se gondolva ígértem nektek. Hogy gondoltam, hogy 3 rész írok?! Így vissza gondolva nagyon nem gondoltam bele a dolgokba. És még abba sem, hogy az eseményeket sem kéne elsietnem. Bár szerintem az ez előtti rész volt az eddigi legtrébb, még is arra érkezett az eddig legtöbb nézettség. Nem értem hogy, de így lett. Mindegy is. Térjünk a lényegre. Újult erővel, több idővel és egy kis betegséggel fűszerezve kezdem el másfél év után (a szó ismétlés direkt van) újra a blogolást. Nagyon nagy bocsánat kéréssel tartozom felétek, de remélem ez ad egy kis erőt nektek a megbocsátáshoz. :)
Június. 19
-Én is... -mondtam rekedtes hangon, miközben lefolyt az arcomon egy könnycsepp.
Harry felnézett, majd hirtelen felugrott, és úgy megölelt, hogy éreztem, tényleg szeret... De annyira, hogy éreztem, minden porcikám megvan. Ő elengedett, és a mellkasomhoz nyúltam. Olyan érzésem volt mint ha beleállítottak volna egy kést...
-Lily, itt az uzsonnája. -jött felém egy kedves arcú ápolónő. Úgy gondoltam, felülök a szendvicsért, de meggondoltam magam. Ahogy "lendíttettem" magam megint belenyilalt a fájdalom a mellkasomba. Mi van velem? Inkább vissza feküdtem. A nő lerakta az éjjeliszekrényemre, majd hátat fordítva elment, az ajtót becsukva. Harry nyúlt a gondosan becsomagolt szendvicsért.
-De kis aranyos vagy! -néztem rá mosolyogva, majd szomorúan látom, hogy beleharapott a szendvicsembe.
-Naaa! Az az én szendvicsem! -néztem rá mérgesen. Egy harapást félbeszakítva nyújtja felém a szendvicset.
-Kérsz? Sonkás. -harapott bele. Ismét
-Nem. Nem kell. Edd csak meg. -majd nyílott az ajtó, belépett az egész csapat egy halom lufival, ajándékokkal, és kajával. Nagyon örültem neki, hogy mellettem vannak tényleg jóban-rosszban. Lerakták az éjjeli szekrényemre a kis mütyüröket, kaját a kis hűtőbe, majd elkezdtünk beszélgetni.
-Nyavalyás rakoncátlan huligánok! Már pihenni se hagyják az embert?! -elfordítottam a fejem, és a mellettem lévő ágyon megpillantottam egy 80 év körüli nénikét, aki felháborodottan tekingetett felénk furcsa szemöldök mozgatással fűszerezve.
-Elnézést. -vágtuk rá mind egyszerre.
-Chh... -miután kifejezte nem tetszését az új szobatársa felől (felőlem) és a látogatói felől (a barátaimnak nevezett állatoknak) elfordult a fal fele, mint ha érdekes lenne. Ezután folytattuk a trécselést a nénire nem figyelve, amíg Louis nem állt elő egy újabb ötlettel:
-Szerintetek a néni alszik, vagy meghalt? Nem szuszog és a takaró sem mozog, amitől látszik, hogy lélegzik.
-Csodálatos orvos lennél Lou. Szerintem csak alszik. -mondta Sofy
-Bizonyosodjunk meg róla! -Zayn felpattant, karon fogta Louist, és a nénike felé mentek. Leguggoltak vele szembe, majd elkezdtek suttogni szegény nyugalomzavaros asszonynak.
-Néni, maga alszik? - kérdezte Zayn. A néni kinyitotta a száját, a két hülyegyerek össze nézett, tuti azt gondolták meghalt...
-Nénike ne tessék itt hagyni minket!!! -kiáltott egyet Louis. A néni megijedt, és torka szakadtából ordibálni kezdett, majd elővette kispárnáját és püfölni kezdte őket vele:
-Büdös huligánok!!! Egy perc nyugodt alvása se lehet az embernek! Hát ez nem lehet igaz! Nővérke! Nővérke, ezek a tinédzserpatkányok nem hagynak aludni engemet. -jött a nővér, és kitessékelte a két eszementet szobából.
-Hát. Úgy látom mostantól a társalgóban leszünk csak. -nézett fel nevetéstől kisírt szemmel Liam. -Gyerekek, mi menjünk ki. Harry, te meg kísérd az orvoshoz Lilyt.- a főnök kiadta a parancsot, mindenki ment amerre kell. Mi mentünk az orvoshoz, aki már várt minket. Harry kint maradt a várakozóban.
-Nos, Gracee kisasszony. Nem szolgálhatok jó hírekkel... -nézett komoly arccal a pappírjaira az orvos
-Komolyan? -döbbentem le
-Ugyan, csak hülyéskedtem. -nevetett fel. Marhajó. Kifogtam egy gyogyós orvost. -A tárgyra térve. A bal oldali mellkasrésze elég durván megzúzódott, a jobb oldali tiszta horzsolás a kezeivel együtt. A baloldali hármas számú bordája megrepedt, jobb lábán a sípcsont zúzódott, bal lábán mély horzsolások és sebek. Enyhe agyrázkódást is kaphatott, de ez különösebben nem hat ki per pillanat az életére, csak egy pár napig, rosszabb esetben egy hétig lassabban fog gondolkodni és felfogni dolgokat. Most kérem vesse le a köpenyt és mutassa a mellkasát. -engedelmeskedtem. -Nagyszerű. Mivel nem én voltam az, aki akkor vizsgálta, mikor bekerült, szerintem ezek a zúzódások enyhe karcolások.- eddig még nem láttam mit műveltek velem a takaró és a beteg köpenytől. De most szabályosan elborzadtam, és kiabálni kezdtem:
-Magának ez karcolás?! Az egész baloldalam kék és lila, a lában színesebb mint egy szivárvány, és magának ez karcolás???
-Garcee kisasszony, tessék megnyugodni. Nekem tavaly nyáron topára ment a térdem, mert egy ló belerúgott. Szilánkosra tört a térdkalácsom és...
-És én a maga problémáitól nekem jobb lesz? Alig kapok levegőt, alig bírok járni, és egy karcolás? Milyen orvos maga?! Lehúzhatja magát a wcén az doktorátusával együtt! -az orvos tágra nyílt szemekkel nézett rám. Szerintem nem gondolta volna, hogy ekkora szám van. Felhúztam a köpenyt, majd kiviharzottam a vizsgálóból. Harryn látszott a megnyugvás amint meglátott.
-Baj van? -kérdeztem ideges hangszínen
-Kérlek szépen. Egy gyerek rámtüsszentett, egy bácsi leköhögött, és 2 anyuka, 1 nagyi kért tőlem egy közös fotót, mert a dédunokája, a lánya vagy a fia kedvence vagyok. És a nagyit idézve: VánKrájeksönből. Semmi probléma. -magyarázott temperamentussal és nagy odafigyeléssel a hangsúlyokra. -Veled?
-Hát. Az orvosom egy seggfej. -nézett rám kérdőn. -Majd elmesélem.
Elindultunk a társalgó fele beszélgetni a többiekkel. Louis megint aratott.
-Nem, szó sincs arról, hogy halottnak hittünk, csak szegény nénire ráfért volna egy fogmosás. Kettő is.
-Amúgy tényleg, nem tudtam, hogy a szemem kezd el csípni vagy a hányás jön felfelé. -társult Zayn
-De bunkók vagytok! -nevetett Niall
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése